18.rész

Hívtam a telefonján Lucast de azt meg itt hagyta. Hova tünhetett? Már nagyon ideges lettem mikor nagy vidáman fütyörészve jön be 2 börönddel a kezében.
-Hol voltál? Hívtalak de a telefonod itthagytad, reggel nem voltál sehol nagyon ideges voltam, hogy hová tüntél.-támadtam le rögtön.
-Hagytam üzenetet. Ott van a hűtőre mágnesezve.-felelte teljesen nyugodtan.
Bementem a konyhába és a hűtőn tényleg ott volt egy lap, amin ez állt:"Elmentem haza pár cuccomért sietek puszii"
-Uhh tényleg, bocsi nem vettem észre.
-Semmi baj.-nevetett.-Legalább tudom, hogy aggódnál ha eltünnék.
-Persze, hogy aggódnék.-öleltem meg.
A mai napunkat arra szántuk, hogy egy szekrényt kiselejtezzünk és az legyen Lucas szekrénye. Ha azonban pont azt a szekrényt pakoltuk, amiben eldugtam egy dobozt amiben a régi életemmel kapcsolatos dolgok vannak elrejtve. Nem akartam, hogy megtalálja de a szerencse most nem állt mellém. Már a tetejét szedte le mikor kikaptam a kezéből.
-Ne ezt ne nézd meg.-vetten el gyorsan.
-Miért? Mi van benne?-kérdezte kíváncsian.
-Semmi különös. Csak kacatok.-zártam volna le a témát.
-Ha csak kacatok akkor miért nem nézhetem meg?-tette fel jogosan a kérdést.
-Csak mert.
-Kérlek Lizz megesküdtünk, hogy nem hazudunk egymásnak.-folytatta.
-Tudom, csak...csak ez más. Nem vagyok rá büszke, ami ebben a dobozban van. A múltam egy része, amitől megakarok szabadulni de nem tudok.-fordítottam el a fejem, hogy ne lássa a könnyeket.
-Ugyan Lizz nekem elmondhatod bármi is az.-simogatta a karomat.
Hezitáltam, hogy most mondjam el neki elejétől a végéig vagy mi? Ezt senki nem tudja rólam, még Diana se. Egyedül anya és Amber. Nem feleltem semmit csak odanyújtottam a dobozt nagy nehezen ő pedig kinyitotta. 2 perc múlva megszólalt.
-Jézusom Lizz. Mond, hogy ez nem igaz.-emelte rám tekintetét.
-De igaz.-sírtam el magam.-Nyugodtan ítélj el, ordísd le a fejem, vagy nem tudom.
-Nem ítéllek el és nem fogok ordítani.-ölelt magához én pedig hozzábújva sírtam.
Miután lenyugodtam Lucas megkért, hogy meséljek el mindent én pedig belekezdtem.
-Hát ugye apukám meghalt mikor 13 éves voltam, nagyon kikészültem phszihológushoz jártam 2 évig. Igazából apa halála után 4 hónappal kezdtem el járni, mert anya akkor vette észre a kezemen a hegeket. Eleinte annyit mondtam, hogy a szomszéd macskája volt de nem hitte el egy idő után. Egyik nap megnézte a karom és megállapította, hogy az biztos nem macska karmolás, mert azok akkor nem ilyen egyenesek lennének. Meg éppen mikor este egyszer épp vágtam magam benyitott és azonnal kórházba vitt, nert majd nem elvéreztem. Szóval a dobozba az a penge azért van ott és a véres zsepi is. A képeken meg a karom van valamelyiken meg apa. Ezek után kórházba voltam egy hónapig és aztán kezdtem el járni phszihológushoz. Nem vágtam magam többet a pengéket meg ezeket pedig beletettem ebbe a dobozba és a szekrény legaljára számüztem. Mindig is kiakartam dobni de nem tudtam sose.-fejeztem be végül.
Lucas a karomat kezébe vette és végigsimított rajta.
Aztán a csuklómat tanulmányozta, ahol az ujját végig húzta azon a hegen, ami miatt majd nem elvéreztem.
-Nagyon sajnálom Lizz.-ölelt meg.-Most már itt vagyok neked és ilyen soha többet nem fordul elő, igaz?
-Igen. De annyira hiányzik.-sírtam el magam megint.
Lucassal 1 órán át ölelve egymás feküdtünk és nyugtatgatott. Keső estére végeztünk a szekrénnyel, ami Lucas ruháival telt meg. A dobozt pedig áttettem egy másik szekrény aljára. 

*3 hónappal kesőbb*
A hasam már nőtt egy kicsit és látszik rajtam, hogy a terhesség elejébe vagyok. Lucassal nagyon jól megvagyunk erősebb lett a kapcsolatunk mint valaha volt. Éppen segítek neki levinni a szemetet, mert takarítottunk és sok mindenk kidobáltunk. Visszafele menet a lépcsőn megcsúsztam és legurultam már Lucas se tudott elkapni. Akkor ott semmi bajom nem volt nem fájt semmim, Lucas aggodalmaskodva kérdezgette, hogy nem-e fáj valamim de akkor ott nem fájt. Viszont 1 órával kesőbb iszonyúan fájdalmas görcseim voltam. Ordítottam a fájdalomtól. Lucas bevitt olyan gyorsan a kórházba, amilyen gyorsan csak tudott. Mr.Smith rögtön fogadott és el is kezdett vizsgálni. Vizsgálat után kiküldött minket, hogy várjunk pár percet majd visszahívott minket.
-Nincsennek jó híreim...-kezdte el az orvos.